A szabályozás alapján az, akinek belátási képessége hiányzik vagy
fogyatékos, mert koránál vagy állapotánál fogva magatartásának
társadalomellenességét, jogellenes, káros következményeit nem képes
felismerni. Ismérveit a jogszabály pontosan nem határozza meg, azt
korhatárhoz sem köti. A bírósági gyakorlat alakította ki az irányadó
korhatárt, mely szerint az életkorának megfelelően fejlett tizenkét
éves kiskorút általában már vétőképesnek tekinti, de esetenként e
korhatár alatt is megállapítja a vétőképességet és e felett a
vétőképtelenséget.
A vétőképtelen személy által okozott kárt gondozója köteles megtéríteni – áll a Ptk-ban. Egyetlen esetben mentesülhet a gondozó a felelősség alól: ha bizonyítja, hogy a felügyelet ellátása terén nem követett el mulasztást. Fentiekből következik, hogy a jog azokat szorítja megfelelő intézkedésre, akiknek kötelességük, hogy neveléssel, felügyelettel hatást gyakoroljanak a rájuk bízott személy magatartására.
Kit kell gondozónak tekinteni? Gondozó az, aki a vétőképtelen személy felügyeletét ténylegesen ellátja: magatartását ellenőrizni, irányítani köteles és képes. Itt elsősorban arra kell gondolnunk, akinek háztartásában a vétőképtelen él, állandóan lakik, vagy huzamosabb időn át tartózkodik, de lehet más olyan személy is, aki a felügyeletet csak átmenetileg látja el. A kiskorú vétőképtelen gondozója elsősorban a szülői felügyeletet ellátó szülő. Ha a szülők nem élnek együtt, a gondozó az, akinél a gyermeket elhelyezik, aki rá tényleg felügyel. Adott esetben gondozó lehet az óvoda, az iskola, a napközi otthon, a kollégium, a kórház vagy más intézet az alatt az idő alatt, amíg ott tartózkodik.
Gondozó lehet továbbá bármely személy vagy intézmény is, akire a szülői felügyeletet ellátó szülő a gyermek nevelését, felügyeletét bízza. Ez lehet a nagyszülő vagy más rokon, akinél a gyermek nevelkedik, átmenetileg lakik vagy tartózkodik, de lehet bárki, akire a szülő gyermeke felügyeletét akárcsak néhány órára rábízza.
Végül a köztudatban élő tévhitet eloszlatására vállalkozunk: a kiskorú távolléte a szülői háztól nem feltétlenül szünteti meg a szülő gondozói minőségét és felelősségét. Felelős lehet például az iskolában, nyaralás közben az ifjúsági táborban okozott kárért a szülő is, ha a nevelés terén elkövetett mulasztás is előidézője volt a károkozó magatartásnak. Elképzelhető az is, hogy nemcsak az a szülő felelős a kiskorú által okozott kárért, akinél a gyermeket a bíróság elhelyezte, hanem a másik, a felügyeletet már tényleg nem gyakorló szülő is, ha őt szintén terheli olyan korábbi nevelési mulasztás, amely a kárt okozó magatartásra kihatott.
A Dr. Boros Andrea Ügyvédi Iroda munkatársai