Hungarian (formal)
2017. Október 23., Hétfő
Aktualitások
aktualis.jpg

Drágul a cégalapítás, szigorodik a cégeladás, módosulnak a felelősségi szabályok.

Jelentős változásokat eredményezett 2012. január 01. illetőleg 2012. március 01. napjától az egyes gazdasági tárgyú törvényeinket módosító 2011. CXCVII. törvény hatálybalépése.
Az alábbiakban - a teljesség igénye nélkül - emeljük ki a közérdeklődésre leginkább számot adó egyes módosításokat, konkrét probléma esetén azonban mindenképpen személyes egyeztetés keretében áll módunkban az éppen hatályos jogi szabályozásnak megfelelő korrekt és teljes körű jogi felvilágosítás nyújtása és megoldási javaslat kidolgozása.

  • 2012. március 1-től hatályosak az illetéktörvény cégalapításra vonatkozó módosításai, mely szerint a cégbejegyzés illetéke – cégtörvény mellékletét képező szerződésminta alkalmazása, az úgynevezett 1 munkaórás bejegyzésként ismert esetekben - jelentősen megdrágul. A jelenlegi 15 ezer Ft helyett a jövőben Kft alapítása esetén 50.000 Ft-ra, Bt és Kkt. alapítása esetén 25 ezer Ft-ra drágul, egyéni cég esetén 15 ezer Ft lesz a cégbejegyzés illetékes cégbíróság felé fizetendő illetéke.
  • 2012. január 1-től az adóregisztrációs eljárás keretében az alapításkor, az adószám kiadása előtt, melynek ügyintézési határideje maximum 8 nap, az adóhatóság egybeveti az alapító tagok és vezető tisztségviselők adatait a nyilvántartásában szereplőkkel és megtagadja az adószám kiadását:
    • ha az alapítandó társaság vezető tisztségviselője vagy többségi tulajdonosa 180 napon túli 15 millió Ft-nál nagyobb adótartozással rendelkezik,
    • 5 éven belül vezető tisztségviselője volt olyan cégnek, amely 15 millió Ft-nál nagyobb adótartozást hátrahagyva szűnt meg vagy adószámát annak felfüggesztését követően már jogerősen törölték stb.
  • A cégeljárás gyorsaságát és az eljárás idejét érintő módosítás, hogy az egyszerűsített eljárás keretében ezentúl kizárólag a cégalapítás történik az adószám kiadásától számított 1 órás bejegyzési, illetve határozathozatali határidővel. A változásbejegyzési eljárásokban a Törvényszékek Cégbíróságainak az elbírálási határideje 15 nap. 
  • Szigorodnak továbbá a vezetői tisztség betöltésére vonatkozó Gt. 23§-ában foglalt összeférhetetlenségi szabályok.
  • 2012. január 01-től már nemcsak a vezető tisztségviselők, hanem a társaság tagjainak az adószámát is fel kell tüntetni a cégbejegyzési illetőleg a soron következő változásbejegyzési kérelmekben.
  • A társaság tagjai és a vezető tisztségviselők cégnyilvántartásban szereplő személyes adatainak köre (név, anyja neve, lakcíme, adószáma, születés hely, idő) bővül. Amennyiben a cégben egy másik társaság a tag a jogszabály által meghatározott esetekbe feltüntetésre kerülnek a társaság tulajdonosára vonatkozó adatok is.
  • Visszaállításra kerül az úgynevezett kézbesítési megbízott intézménye azzal, hogy amennyiben a társaságban külföldi természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság szerepel, fel kell tüntetni a kézbesítési megbízott személyét, aki a külföldi részére kézbesítendő iratokat átveszi és azt a külföldi részére továbbítja.
  • A tisztességtelen tulajdonos változások visszaszorítása céljából a cégtörvény a bejegyzési eljárás mellett a változásbejegyzési eljárás vonatkozásában is alkalmazza az adóregisztrációs eljárást, melynek keretében azt vizsgálja, hogy a cégadatokban történő változások kapcsán nem keletkezett-e olyan körülmény, mely az adószám megállapítását akadályozná. Ha igen, felszólítja az adózót az akadály elhárítására azzal, hogy ennek elmulasztása esetén az adószámot törli.
  • 2012. január 1-től minden újonnan alapítandó gazdasági társaságnak kötelező a Kamarai regisztráció, a bejegyzést követő 5 napon belül, az erre szolgáló nyomtatványon, amit kitöltve, aláírva, postán kell elküldeni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara részére. A már bejegyzett gazdasági társaságoknak 2012. március 01. napjáig kell bejelentkeznie.
  • 2012. március 1-től megszűnik az ügyvédi székhelyszolgáltatás Cégtörvényben történő szabályozása.

 

 

aktualis.jpg

Illetékekkel kapcsolatos aktualitások

 

Ingatlanokra vonatkozó illetékfizetési szabályok változásai közül felhívnánk a figyelmet arra, hogy az otthonvédelemmel összefüggésben hozott jogszabályi rendelkezések új illetékmentességi kategóriákat vezettek be. A most meghozott törvénymódosítás értelmében három ajándékozási, és egy lakásvásárláshoz kapcsolódó visszterhes vagyonátruházási illeték került megfogalmazásra. Így nem kell illetéket fizetni a Magyar Állam által a hiteladós lakása megvásárlásával összefüggésben, a szociálisan rászorult természetes személy hiteladósok lakhatásának biztosításáról szóló törvény rendelkezése alapján elengedett követelés után. Ugyancsak mentesül a végtörlesztő magánszemély az ajándékozási illeték alól a devizaalapú kölcsönszerződésből  eredő követelés elengedése esetén, ha az a végtörlesztő magánszeméllyel kapcsolatban végleg megszűnik. Ugyancsak mentesség illeti meg – meghatározott jövedelmi viszonyok mellett – a magánszemélyt, a pénzügyi intézmény által elengedett, lakóingatlanon jelzálog fedezetével kötött, deviza alapú kölcsönszerződésből elengedett követelés összegét, feltéve, ha annak elengedését megelőzően az ingatlanra végrehajtás keretében árverést folytattak le. Mentes lesz továbbá a magánszemély lakásvásárlása, amennyiben az a törvény által rögzített vételi jog érvényesítésével történik

Az illetékmentességekkel összefüggésben kiemelendő még – bár nem újkeletű módosítás – a feltételes illetékmentesség határidejének módosulása. Mentesség illeti meg a vagyonszerzőt ugyanis építési telek vásárlása esetén, ha vállalja, hogy 4 éven belül lakóingatlant épít ott, és annak használatba vételi engedélyével rendelkezik. Könnyítés egyrészt, hogy nem feltétlenül szükséges jogerős használatbavételi engedély, másrészt viszont az, hogy a 4 éves határidő a vagyonszerző kérelmére 2 évvel meghosszabbítható. A meghosszabbításnak 3 együttes feltétele van. A legfontosabb, hogy a vagyonszerzés illetékkiszabásra való bejelentése megtörtént 2004. október 1. és 2009. május 31. között, és eredetileg is vállalták a beépítési kötelezettséget, valamint a beépítésre nyitva álló határidő még nem járt le.

Ingó ajándékozás tekintetében nem árt tudni, hogy bejelentési kötelezettség terheli a vagyonszerzőt, melynek a NAV által rendszeresített – és a honlapjáról letölthető - nyomtatvány kitöltésével tehet eleget. Fontos, hogy ajándékozási illetékmentesség alá eső ügyletekhez is társul bejelentési kötelezettség, melynek elmulasztása, vagy késedelmes teljesítése esetén az adóhatóságnak lehetősége van bírság kiszabására.  A bejelentés határideje a vagyonszerzés időpontjához igazodik. Különös figyelmet érdemel ebben a körben, hogy bizonyos feltételek fennállása esetén az ingatlannal rendelkező gazdasági társaságban meglévő vagyoni betét megszerzéséhez is kapcsolódik visszterhes vagyonátruházási illeték, és ez esetben a bejelentési kötelezettség megelőzi az ezzel kapcsolatos cégbírósági végzés jogerőre emelkedésének időpontját. A vagyoni betét megszerzésének időpontja ugyanis nem annak cégbírósági bejegyzéséhez, hanem az üzletrész-átruházási szerződés aláírásához, illetve a szerződés hatályba lépéséhez  kötődik.

Nyugdíj, rokkantsági nyugdíj
Ki jogosult rokkantsági nyugdíjra?
Az, akinek egészségkárosodása

  •  79 százalékot meghaladó mértékű, vagy
     
  • 50-79 százalékos mértékű, ezzel összefüggésben a jelenlegi vagy az egészségkárosodását megelőző munkakörében, illetve a képzettségének megfelelő más munkakörben való foglalkoztatásra rehabilitáció nélkül nem alkalmas, azonban a rehabilitációs szakértői szerv szakhatósági állásfoglalása alapján rehabilitációja nem javasolt, és
     
  • az életkorára előírt szolgálati idővel rendelkezik, és
     
  • kereső tevékenységet nem folytat, vagy keresete, jövedelme legalább 30 százalékkal alacsonyabb az egészségkárosodást megelőző négy naptári hónapra vonatkozó keresete, jövedelme havi átlagánál, (akinek az egészségkárosodása a szolgálati idejét megelőzően keletkezett, annak az igénybejelentés időpontját megelőző négy naptári hónapra vonatkozó keresetét kell vizsgálni) és
     
  • táppénzben, baleseti táppénzben nem részesül.


A fenti feltételek közül talán a legtöbb kérdés az egészségkárosodás mértékének a megállapítása körül merül fel. Ennek számszerűsítése a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal jogköre, amelynek szakvéleménye irányadó az ONYF eljárása során. Amennyiben egy magánszemélynek az állapotát nem minősítik véglegesnek, az előírt időpontokban meg kell jelennie a felülvizsgálatokon, ahol újra megvizsgálják az egészségkárosodásának mértékét, és ha az nem éri el az 50 %-os mértéket, döntenek az ellátás megszüntetéséről. A szakvéleményben foglaltak vitathatóak közigazgatási úton, fellebbezés előterjesztésével, de ha másodfokú döntés során sem állapítanak meg 50 % feletti egészségkárosodást, akkor csak a bírósági út marad. Ez esetben megoldás lehet igazságügyi orvos-szakértő kirendelésének kérése, mellyel az ügy „kiemelhető” a kormányzati hivatalok kezéből.

Munkavállalók terheinek csökkentése

A devizahitellel rendelkezők megsegítését szolgáló kormányzati intézkedések lehetővé teszik a végtörlesztés lehetőségét, melyhez a munkáltatók is hozzájárulhatnak munkavállalóik tekintetében, mégpedig úgy, hogy egyik fél részéről sem kell adót fizetni az adott támogatás után.

Lakás célú vissza nem térítendő munkáltatói támogatás

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. (Szja) törvény 1. számú mellékletének 2.7. pontja alapján a vele munkaviszonyban álló magánszemélynek bármely cég, szervezet (bármely munkáltató) – meghatározott feltételekkel – adómentesen adhat lakás célú támogatást. A számvitelről szóló törvény értelmében   a természetes személyek részére elszámolt összegek, amelyeket a kifizető a természetes személy részére jogszabályi előírás vagy saját elhatározása alapján teljesít, és nem tartoznak a bérköltség, illetve a vállalkozási díj fogalmába, személyi jellegű egyéb kifizetéseknek minősülnek. Ilyen különösen a lakásépítésre nyújtott támogatás (ideértve az átvállalt kamatot és kezelési költséget is). A társasági adóról és az osztalékadóról szóló  törvény szerint az adózó által a vele munkaviszonyban álló magánszemély számára lakásépítésre nyújtott, személyi jellegű egyéb kifizetésként elszámolt összeg a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő költségnek minősül.
Felhívnánk a figyelmet arra, hogy magánszemély munkáltató vissza nem térítendő lakás célú munkáltatói támogatást költségként nem számolhat el

Kamatmentes lakás célú munkáltatói kölcsön nyújtása

Olyan esetben  amikor a munkáltatónak nem áll módjában vissza nem térítendő támogatást adni, úgy is segítheti a munkavállalóját, hogy kamatmentes kölcsönként adja oda számára a szükséges összeget. Ha a meghatározott feltételek fennállnak, a kamatmentesség miatt külön adófizetési kötelezettség egyik fél részéről sem keletkezik.

A kamatmentes munkáltatói lakás célú kölcsön elengedése

Az ilyen lakás célú munkáltatói kölcsön elengedése akkor lehet adómentes, ha

  1. a munkáltató a kölcsönt hitelintézet útján folyósította,
     
  2. igazolható az eredeti bankhitel lakás célú felhasználása,
     
  3. az elengedett összeg több munkáltató esetén is a folyósítás évét megelőző négy évben ilyenként folyósított összegekkel együtt legfeljebb 5 millió forint lehet,
     
  4. az elengedett összeg legfeljebb a vételár vagy az építési költség 30 százalékáig terjedhet,
     
  5. a lakás nem haladhatja meg a lakás célú állami támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározott méltányolható lakásigény mértékét.

A munkáltatónak a kölcsön általa elengedett összegéről az adóévet követő január 31-ig adatot kell szolgáltatnia az állami adóhatóságnak.

Részletekben folyósított kamatmentes munkáltatói kölcsön lakás célú bankhitel-törlesztésére

Ha a  munkáltatók nem képesek egyösszegű milliós támogatások, kölcsönök nyújtására, de azt esetleg meg tudják oldani, hogy havi részletekben folyósítsanak kamatmentes kölcsönt a munkavállalóknak lakás célú bankhitel törlesztésére. Ilyenkor az eredeti bankhitel fennmarad, és a kamat- vagy árfolyamkockázat sem szűnik meg, de a munkavállalók törlesztési terhei ily módon is mérsékelhetőek.
 

Szabad-felhasználású jelzáloghitel törlesztésére adott kölcsön

A lakásgondok egy része azoknál jelentkezik, akik a lakásukat ún. szabad-felhasználású, devizában felvett hitel miatt jelzáloggal terhelték meg, és most a jelzáloggal terhelt lakás elvesztésének fenyegető réme ellenére, a növekvő árfolyamok miatt képtelenek a törlesztésre. Igaz, hogy ilyen jogcímen adó- és járulékmentesen még a munkáltató sem adhat vissza nem térítendő támogatást, de kölcsönnyújtással – ha van elegendő, hosszabb időre nélkülözhető pénze – bármely kifizető segíthet a megszorult adósnak a fennálló bankhitel részleges vagy teljes kiváltásában akkor is, ha az nem a munkavállalója.

Munkajog

Versenytilalmi megállapodás – jogszerű-e a munkáltató részéről ennek kikötése a munkaszerződésben? A jelenleg hatályos Munka törvénykönyve lehetővé teszi, hogy a munkaviszonyt létesítő felek vagy a munkaszerződésben vagy külön megállapodásban rendezzék a munkaviszony megszűnését követően követendő munkavállalói magatartás egyes kérdéseit. A felek megállapodhatnak abban, hogy a munkaviszony megszűnését követően legfeljebb három évig a munkavállaló vállalja, hogy tartózkodik minden olyan magatartástól, ami a munkáltató jogos gazdasági érdekeit sértené. Leggyakrabban a konkurenciánál történő elhelyezkedés korlátozását jelenti az erre irányuló versenytilalmi kikötés.
Ahhoz, hogy a megállapodás érvényes legyen, az írásba foglaláson túl pontosan meg kell határozni, hogy  a korlátozás mikor, hol, kire, kikre vonatkozik, illetve azt,  hogy a munkáltató milyen mértékű ellenértéket fizet a munkavállalónak ellentételezésként. Általában az is rögzítésre kerül, hogy milyen szankció terheli  a munkavállalót  szerződésszegés esetén, de a felsoroltakon kívül még célszerű több kérdésben is megállapodni, a későbbi viták elkerülése érdekében, pl. az elállás lehetőségéről, stb.

Várható adóváltozások  - nem teljeskörűen, a beterjesztett javaslatok alapján

Drágul az adócsalás -  ha az adóhiány a bevétel eltitkolásával, a bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függ össze, a kiszabható bírság az adóhiány 200 százaléka lesz - a hatályos szabályok szerint ez csak 75 százalék. Nem lehet jövőre arra sem hivatkozni, hogy az adóhatóság által bekért iratok elvesztek; az iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása egymilliós bírsággal sújtható. 

30 százalék a baleseti adó. Az új adófajtát a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjának 30 százalékaként a biztosítók szedik be. 

Az autók átírási illetéke emelkedik. Jelenleg henger-köbcentiméterenként 18 forint az illeték, amely 1890 köbcenti után ugrik 24 forintra. Az illetéktörvény módosítása a motor teljesítményétől és a kocsi korától teszi függővé az illetéket.  

Nő a chipsadó. A népegészségügyi termékadó törvénybe bekerült a cukrot tartalmazó sör is, amelynek literenként 20 forint lesz az adója. A korábbi termékek közül csak az energiaital literenkénti 250 forintos adója nem változik. Az üdítőitalé literenként 5-ről 7 forintra, a süteményé kilogrammonként 100-ról 150 forintra a sós snacké és az ételízesítő pedig 200-ről 250 forintra emelkedik

A termőföld értékesítéséből származó jövedelem számítása változik. A friss adótörvény-javaslat felszámolja azt a nyereséget, amelyet magánszemélyek azzal értek el, hogy termőföldet vásároltak olcsón, majd ezt átminősíttették, és telekként adták el. A szokásos hozam felett már a teljes eladási árra szja-t kell fizetni. A szokásos hozam pedig úgy számítható ki, hogy az átruházáskor a forgalmi értékből levonható költségek 0,3 százalékát meg kell szorozni a tulajdonban tartás napjainak a számával. Levonható költség például a beruházás, illetve az átruházás költsége.

Nő az áfa általános kulcsa, 25-ről 27 százalékra, január 1-től. A pénztárgépeket február 29-ig kell átállíttatni, addig kézzel írt számla és nyugta pótolja a gépit.

Részben megmarad a félszuperbruttó. Jövőre az adóalap kiegészítést csak a 2 millió 424 ezer forint feletti jövedelem után kell megfizetni, míg 2013-tól megszűnik a 27 százalékos adóalap kiegészítés. A kompenzációról a törvényjavaslatban nincs szó, arról külön jogszabály készül.

Visszatér az elvárt jövedelem. Az egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulék minimális alapja az év első napján érvényes minimálbérről annak másfélszeresére emelkedik.

Változik a cafeteria. Így például a meleg étkezésre használható utalvány havi 5 ezer forintig számít béren kívüli juttatásnak. Ugyanakkor a vendéglátó kártyával igénybe vett meleg étkezés - ideértve az üzemi konyhát is - évi 150 ezer forintig számít béren kívüli juttatásnak.

A gépjárműadó is emelkedik, a köbcentihez kötött adómérték a kilowatthoz és a környezetvédelmi osztályhoz kötődik. Az adót jövőre csak a magánszemélyek fizethetik negyedéves bontásban, a cégek január 20-ig, a teljes éves adót kötelesek megfizetni a cégautók után.

A bírósági illetékek is emelkednek. A peres eljárás illetéke ugyan 6 százalék, de legalább 10 ezer forint marad, viszont a felső határ 900 ezer forintról 1,5 millióra emelkedik.

Az EKHO, eva megmarad.

 

kockakcsikkal250.gif

kockakcsikkal250.gif

Kamarai hírlevelek

2012-től a Pest Megyei Ügyvédi Kamara képviseletében részt vesz a Pest Megyei Kormányhivatal Földhivatala megyei osztályvezetői értekezletein, melyről - munkájuk megkönnyítése érdekében -hírlevél formájában tájékoztatja a megye területén működő kollégáit.

2014. évi hírlevelek

2013. évi hírlevelek

2013. évi hírlevelek

2012. évi hírlevelek


kockakcsikkal250.gif

Irodánk


kockakcsikkal250.gif

Keresés


kockakcsikkal250.gif

Publikációink

Termékbemutató
Heti írásunkban a termékbemutatókon történő értékesítéssel
Bővebben...

kockakcsikkal250.gif

kockakcsikkal250.gif
Ezt a honlapot Pest Megyei Ügyvédi Kamarában bejegyzett Dr. Boros Andrea Ügyvédi Iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak.