Hungarian (formal)English (United Kingdom)
2012. Május 20., Vasárnap
Termőföld 2008.08.19.

Termőföld
Heti témánk aktualitását a termőföldről szóló törvény 2008. augusztus 1-én életbe lépett módosításai szolgáltatják. A jogszabály megváltoztatásának indoka a kiskapuk bezárása, illetve a spekulációs célú földszerzések kiküszöbölése volt. Ezért szigorításra kerültek a termőföld ajándékozására, illetve cseréjére vonatkozó szabályok. Egyrészt a törvényben meghatározták azoknak a személyeknek a körét, akik ajándékként termőföldet kaphatnak, másrészt rögzítették a csere feltételeit is. 

 


Régóta ismert a termőföldek és ingó vagyontárgyak közötti csereüzletek, valamint a termőföldet érintő ajándékozási szerződések problémája. Sok esetben ezek mögött az elővásárlási jogra vonatkozó szabályok kijátszása húzódhatott. E törekvések elsősorban akkor voltak szembetűnőek, amikor kisebb értékű tartós fogyasztási cikk ellenében valósult meg termőföldszerzés, illetve az ajándékozás során mindenféle rokonsági vagy érzelmi viszony nélkül került ingyenesen a termőföld más tulajdonába.

A felek a cserével vagy az ajándékozással azért tudták megkerülni például a haszonbérlő, a feles bérlő, a részes művelő vagy a helyben lakó szomszéd elővásárlási jogának érvényesítését, mert az elővásárlási jog kizárólag az adásvétel során – a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján kifüggesztett vételi ajánlat útján - alkalmazható. A cserénél és az ajándékozásnál az ilyen jogintézmény viszont szóba sem jöhetett.

A most életbe lépett törvényi rendelkezések szerint termőföldet ajándékozni csak házastársnak, egyenes ágbeli rokonnak, örökbe fogadott, mostoha- és nevelt gyermeknek, továbbá közalapítványnak, önkormányzatnak vagy az államnak szabad, mindemellett megmarad természetesen az egyházi jogi személyek részére való ajándékozás lehetősége is.  Termőföldtulajdont csere jogcímen akkor lehet szerezni, ha a szerződésben a felek a föld kölcsönös átruházására vállalnak kötelezettséget. Tehát cserélni termőföldet csak termőföldre szabad, és ezt is csak akkor, ha az egyik félnek már van azon a településen termőföldje, ahol most újabbat szerez, avagy az egyik cserélő félnek ott van  a bejelentett lakóhelye, amely település közigazgatási területén termőföldre tesz szert.

Tudni kell ezekkel összefüggésben, hogy a földhivatalok a bejegyzési eljárás során vizsgálni fogják, hogy a szerződések megfelelnek-e a törvényben foglalt új feltételeknek. Ezért  a benyújtott bejegyzési kérelmeknek tartalmazniuk kell a felek arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a fenti feltételek fennállnak.  Ellenkező esetben csak a hiánypótlásra való felszólítás után folytatható az eljárás.

dr. Boros Andrea

 

Írjon nekünk!

Bármilyen kérdése vagy hozzáfűzni valója van, esetleg problémája merült fel szolgáltatásainkkal kapcsolatban, ha Ön ügyfelünk vagy még nem ügyfelünk, a következő mezőben írja le számunkra, hogy megválaszolhassuk kérdéseit vagy javíthassunk szolgáltatásainkon.*** 

Írja le a  felmerült jogi problémáját és adja meg elérhetőségeit, hogy megoldást tudjunk szolgáltatni az Ön részére!

Név (*)
Kitöltendő adat!
Beosztás
Invalid Input
Cégnév
Invalid Input
E-mail cí­m (*)
Hibás adat!
Telefonszám
Csak számokat adjon meg!
Üzenet
Invalid Input
Hibás adat
 

(*) Kötelezően kitöltendő mező!

*** Kérdéseikkel összefüggésben felhívjuk figyelmüket arra, hogy az azokra adott válaszok kizárólag a  tájékoztatást szolgálják. Ezek minden esetben a válaszadó egyéni jogi megítélését tükrözik a rendelkezésére álló információk alapján, mely soha nem helyettesíti a teljes tényállás ismeretében nyújtható tanácsadást. Erre tekintettel az értelmezésbeli különbségekért felelősséget az Iroda nem vállal.


kockakcsikkal250.gif

Our office


kockakcsikkal250.gif

Search


kockakcsikkal250.gif

Our publications

Végrendelet 
Heti írásunkban a végrendelettel kapcsolatos leggyakoribb kérdésekkel foglalkozunk
 
Read more...

kockakcsikkal250.gif
This website is maintained by Dr. Boros Andrea Law Firm, registered at the Bar Association of Pest County, in accordance with the laws and internal regulations concerning attorneys, which can be found at www.magyarugyvedikamara.hu, together with information regarding client rights.

kockakcsikkal250.gif