Hungarian (formal)English (United Kingdom)
2012. Május 20., Vasárnap
Rendkívüli felmondás - 2008.03.28.
Rendkívüli felmondás
Heti témánkat a munkajog területéről választottuk, mivel hasznos tisztában lenni azokkal a előírásokkal, amelyek a munkaviszony rendkívüli felmondással való megszüntetéséhez kapcsolódnak. A rendkívüli felmondás lehetőségét a Munka Törvénykönyve igen szigorú keretek között szabályozza, hiszen ebben az esetben a munkaviszony azonnali hatállyal megszűnik, mégpedig a másik fél hozzájárulása nélkül. A rendkívüli felmondás joga mind a munkavállalót, mind a munkáltatót megilleti, de csak abban az esetben, ha törvényi feltételek fennállnak. Az elnevezésből is következtethetően valamilyen „rendkívüli” eseménynek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy valamelyik fél élhessen e lehetőséggel. Két esetben van rá lehetőség: egyrészt ha a másik fél a munkaviszonyból eredő lényeges kötelezettségét szándékosan, vagy súlyos gondatlanságból jelentősen megszegi, vagy ha egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony további fenntartását lehetetlenné teszi. Így megalapozza például a rendkívüli felmondást, ha például a munkavállaló a munkahelyén az előírt időben huzamosabb ideig nem jelenik meg, és ennek jogszerűségét – például a betegségét – megfelelően nem igazolja, de ide vezethet a szolgálati titok megsértése, illetőleg az alkoholos állapotban végzett munka is. A munkavállaló részéről indokolhatja a rendkívüli felmondást, ha a munkaszerződését egyoldalúan módosítja a munkáltatója, vagy a munkáltató a bérfizetési kötelezettségét megszegi, esetleg nem biztosítja a biztonságos és egészséges munkavégzés feltételeit, de ide sorolható az is, ha jogosulatlanul nem adják ki a szabadságot.
Fontos hangsúlyozni, hogy a Munka Törvénykönyve meghatározott alakiságok betartását kötelezővé teszi. Ennek alapján a rendkívüli felmondás jogszerűségéhez elengedhetetlen annak írásba foglalása, és az ehhez vezető okok kifejtése. Amennyiben a munkáltató él ezzel a lehetőséggel kötelezettsége, hogy még a közlés előtt lehetőséget adjon a munkavállalónak a tervezett intézkedés indokainak megismerésére, lehetőséget adva ezzel a védekezésre. Amennyiben a munkavállaló szünteti meg a munkaviszonyát ezen a módon, a munkáltató köteles részére annyi időre járó átlagkeresetet megfizetni, amennyi a rendes felmondás esetén is járna, tovább köteles alkalmazni a végkielégítés szabályait, ezen túl pedig a munkavállaló követelheti a felmerült kárának megtérítését is. Tekintettel kell lenni ezen kívül arra is, hogy a felmondás határidőhöz kötött: amikor tudomást szereznek az okról, melyre alapozzák, 15 nap áll rendelkezésre, legfeljebb azonban az ok bekövetkeztétől számított 1 éven belül lehet élni jogszerűen a lehetőséggel. Természetesen a rendkívüli felmondás közlése esetén is mindkét félnek lehetősége van az általános szabályok szerint munkaügyi jogvitát kezdeményezni, amennyiben nem ért egyet az abban foglaltakkal.
 

Írjon nekünk!

Bármilyen kérdése vagy hozzáfűzni valója van, esetleg problémája merült fel szolgáltatásainkkal kapcsolatban, ha Ön ügyfelünk vagy még nem ügyfelünk, a következő mezőben írja le számunkra, hogy megválaszolhassuk kérdéseit vagy javíthassunk szolgáltatásainkon.*** 

Írja le a  felmerült jogi problémáját és adja meg elérhetőségeit, hogy megoldást tudjunk szolgáltatni az Ön részére!

Név (*)
Kitöltendő adat!
Beosztás
Invalid Input
Cégnév
Invalid Input
E-mail cí­m (*)
Hibás adat!
Telefonszám
Csak számokat adjon meg!
Üzenet
Invalid Input
Hibás adat
 

(*) Kötelezően kitöltendő mező!

*** Kérdéseikkel összefüggésben felhívjuk figyelmüket arra, hogy az azokra adott válaszok kizárólag a  tájékoztatást szolgálják. Ezek minden esetben a válaszadó egyéni jogi megítélését tükrözik a rendelkezésére álló információk alapján, mely soha nem helyettesíti a teljes tényállás ismeretében nyújtható tanácsadást. Erre tekintettel az értelmezésbeli különbségekért felelősséget az Iroda nem vállal.


kockakcsikkal250.gif

Our office


kockakcsikkal250.gif

Search


kockakcsikkal250.gif

Our publications

Folyószámla
A napokban egyre többen kapnak levélben vagy e-mailben értesítést az adóhatóságtól, amelyben áttekintést kapnak az adófolyószámlájukról, illetve egy listát az esetlegesen felszámított késedelmi számításáról. E heti cikkünk az ennek kapcsán felmerülő legfontosabb teendőket foglalja össze.

Read more...

kockakcsikkal250.gif
This website is maintained by Dr. Boros Andrea Law Firm, registered at the Bar Association of Pest County, in accordance with the laws and internal regulations concerning attorneys, which can be found at www.magyarugyvedikamara.hu, together with information regarding client rights.

kockakcsikkal250.gif