|
Adóváltozások 2008-ban
Ez évi utolsó cikkünkben – természetesen
a teljesség igénye nélkül – a személyi
jövedelemadó törvény azon változásait
ismertetjük, melyek a magánszemélyeket az
ingatlanértékessel összefüggésben
érintik.
Minden kedves olvasónknak békés karácsonyt,
és boldog új évet kívánunk!
A módosítások elsősorban a lakóingatlanok
értékesítéséből származó
jövedelem adózását érintik. A
magánszemélyeket érintő egyik kedvezőnek tűnő
változtatás, az, hogy az adóztatás
időszaka 15 évről 5 évre csökken. Ez
a gyakorlatban annyit jelent, hogy ha a vásárlástól
számított ötödik évben
kerül sor az ingatlan eladására, már nem
kell adót fizetni a jövedelem után.
Amennyiben az értékesítés a vásárlás
évében, vagy az azt követő évben történik,
úgy az adó alapja az eladásból származó
jövedelem (bevétel és az elszámolható
költségek különbözete) 100 %-a. Ez az
összeg azonban az évek előrehaladtával tovább
csökken, és a második évtől a jövedelem
90%-a, a harmadik évben a 60%-a, a negyedik évben pedig
30 %-a lesz az adó alapja. Az adó mértéke
nem változott, az továbbra is 25 %-a az adó
alapjának.
Fontos azonban azt tudni, hogy a változás
kizárólag a lakóingatlanokat érinti.
Az, hogy mi számít lakóingatlannak, a
földhivatali nyilvántartás határozza meg
– csak azokra az ingatlanokra vonatkozik a fenti
jövedelemszámítási mód, amelyek a
nyilvántartás szerint lakóház,
lakás megnevezéssel vannak feltüntetve, vagy ilyen
elnevezéssel várnak feltüntetésre,
illetve ebbe a körbe tartozik az építményhez
tartozó földrészlet is. A földhivatali
nyilvántartásnak egyébként is nagy
jelentősége van az ingatlan szerzési időpontjának
a meghatározásában, hiszen ez utóbbi
dátum az adóalap mértékét is
befolyásolja. Fontos tudni, hogy az ingatlan adójogi
szempontból azon a napon számít
„megszerzettnek”, amikor az érvényes szerződést
benyújtják a fölhivatalhoz, függetlenül
a kifizetés módjától, illetve
időszakától. Az adóköteles időszak
módosításával összefüggésben
azonban változik a lakásszerzési
kedvezmény is, mégpedig fokozatosan meg fog szűnni.
Az ingatlan értékesítéséből
származó jövedelem adókötelezettséghez
kapcsolódóan új méltányossági
szabályok is bekerültek a törvénybe,
kérelemre – figyelembe véve a jövedelmi, vagyoni
és szociális helyzetet, illetve a jövedelem
felhasználásának körülményeit –
az adót az adóhatóság mérsékelheti
vagy el is engedheti. Lényeges kiemelni, hogy a változásokra
tekintettel több átmeneti szabály is beiktatásra
került, különösen azokban az
esetekben, ahol a telekingatlan megszerzése, illetve az arra
való ráépítés, vagy az ingatlan
bővítése nem egy adóévre esik. Ebben az
esetben több tényezőt kell egyidejűleg vizsgálni
annak érdekében, hogy a szerzés éve
meghatározható legyen. Ugyan ez elmondható a
lakásszerzési kedvezmény igénybe
vételével kapcsolatban is. Javasoljuk ebből
következően minden olyan olvasónknak, aki a közeljövőben
kívánja ingatlanát értékesíteni,
hogy az adózással kapcsolatos szabályokról
szakembertől kérjen tájékoztatást,
ugyanis csak az egyedi eset összes körülményeinek
ismeretében lehet meghatározni, hogy milyen összegű
adót kell fizetni és milyen kedvezmények
érvényesíthetőek azzal összefüggésben.
|