|
Új KRESZ - 2010.02.07.
Változtak 2010.
január elsejétől a közúti közlekedési szabályok. A
módosítások elsősorban a közlekedésben résztvevő „védtelen”
gyalogosok, kerékpárosok és motorosok helyzetét igyekeznek
erősíteni az autósok ellenében.
A jármű vezetőjének
a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és
olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel,
amennyiben szükséges, a gyalogos átkelőhely előtt meg is tudjon
állni. Emellett a vezetőnek fokozottan ügyelnie kell az úttesten
a tömegközlekedési járművek megállóhelyei közelében a
gyalogosok, az egyedül vagy csoportosan haladó gyerekek, valamint
"a koruk, testi fogyatékosságuk vagy más ok miatt saját
biztonságukra ügyelni felismerhetően nem képes személyek
biztonságának a megóvására". Elvetették tehát azt a
javaslatot, melynek értelmében kötelezően meghatározták volna a
30 km/h sebességet az ilyen jellegű helyeken.
Az autósoknak
fokozottan kell figyelniük továbbá az iskolabusz megközelítésekor
is, amennyiben a szállított gyermekek le vagy felszállásukat
végzik, ugyanakkor az eredeti tervezettel szemben nem kötelező a
megállásuk. Megszűnik az autósok számára a vasúti átjáróban
előírt kötelező sebességhatár is, annak megközelítésére is
a fokozott óvatosság szabályai vonatkoznak, amennyiben ettől az
adott átjáróban valamiért indokolt eltérni, akkor külön
táblával kell azt jelezni.
A kerékpárosok
továbbra sem használhatják a buszsávot, ellenben a motorosok
igénybe vehetik azt. Biztosított azonban mind a motorosok, mind a
kerékpárosok számára, hogy a piros lámpánál előre menjenek. A
kerékpárral közlekedők behajthatnak továbbá a forgalommal
szemben az egyirányú utcákba, ennek azonban feltétele, hogy ezt
az út kezelője táblával jelezze, és itt érvényesül a fokozott
jobbra tartási kötelezettség, amely alól egyébként mentesülnek,
tehát nem kell szorosan az út szélén közlekedniük. A
kerékpárosok számára is bevezetnek kötelező sebességhatárokat
a gyalogosokkal közösen használt utakon, ugyanakkor a kerékpárút
mellett nevesítik a kerékpáros nyomsáv fogalmát, amelyet szintén
útburkolati jellel kell jelölni. A kanyarodó autókkal szemben
mind a gyalogos, mind a kerékpáros elsőbbséget élvez.
Jó hír az
autósoknak, hogy a közúti ellenőrzés, és a sebességmérés
tényét is táblával kell jelezni a jövőben. Jobban oda kell
azonban figyelniük a rendszámuk megfelelő elhelyezésére és
láthatóságára. További kiemelendő módosítás, hogy 150
centiméternél alacsonyabb gyermek csak rögzített biztonsági
ülésben szállítható az autóban.
|