Hungarian (formal)English (United Kingdom)
2012. Május 20., Vasárnap
Vétőképtelenek

Vétőképtelenek
Heti cikkünkben a jog szerint „vétőképtelennek” minősülő személyek által okozott károk felelősségi szabályait tekintjük át röviden. Ki is az a vétőképtelen?

A szabályozás alapján az, akinek belátási képessége hiányzik vagy fogyatékos, mert koránál vagy állapotánál fogva magatartásának társadalomellenességét, jogellenes, káros következményeit nem képes felismerni. Ismérveit a jogszabály pontosan nem határozza meg, azt korhatárhoz sem köti. A bírósági gyakorlat alakította ki az irányadó korhatárt, mely szerint az életkorának megfelelően fejlett tizenkét éves kiskorút általában már vétőképesnek tekinti, de esetenként e korhatár alatt is megállapítja a vétőképességet és e felett a vétőképtelenséget.

A vétőképtelen személy által okozott kárt gondozója köteles megtéríteni – áll a Ptk-ban. Egyetlen esetben mentesülhet a gondozó a felelősség alól: ha bizonyítja, hogy a felügyelet ellátása terén nem követett el mulasztást. Fentiekből következik, hogy a jog azokat szorítja megfelelő intézkedésre, akiknek kötelességük, hogy neveléssel, felügyelettel hatást gyakoroljanak a rájuk bízott személy magatartására.

Kit kell gondozónak tekinteni? Gondozó az, aki a vétőképtelen személy felügyeletét ténylegesen ellátja: magatartását ellenőrizni, irányítani köteles és képes. Itt elsősorban arra kell gondolnunk, akinek háztartásában a vétőképtelen él, állandóan lakik, vagy huzamosabb időn át tartózkodik, de lehet más olyan személy is, aki a  felügyeletet csak átmenetileg látja el. A kiskorú vétőképtelen gondozója elsősorban a szülői felügyeletet ellátó szülő. Ha a szülők nem élnek együtt, a gondozó az, akinél a gyermeket elhelyezik, aki rá tényleg felügyel. Adott esetben gondozó lehet az óvoda, az iskola, a napközi otthon, a kollégium, a kórház vagy más intézet az alatt az idő alatt, amíg ott tartózkodik.

Gondozó lehet továbbá bármely személy vagy intézmény is, akire a szülői felügyeletet ellátó szülő a gyermek nevelését, felügyeletét bízza. Ez lehet a nagyszülő vagy más rokon, akinél a gyermek nevelkedik, átmenetileg lakik vagy tartózkodik, de lehet bárki, akire a szülő gyermeke felügyeletét akárcsak néhány órára rábízza.

Végül a köztudatban élő tévhitet eloszlatására vállalkozunk: a kiskorú távolléte a szülői háztól nem feltétlenül szünteti meg a szülő gondozói minőségét és felelősségét. Felelős lehet például az iskolában, nyaralás közben az ifjúsági táborban okozott kárért a szülő is, ha a nevelés terén elkövetett mulasztás is előidézője volt a károkozó magatartásnak. Elképzelhető az is, hogy nemcsak az a szülő felelős a kiskorú által okozott kárért, akinél a gyermeket a bíróság elhelyezte, hanem a másik, a felügyeletet már tényleg nem gyakorló szülő is, ha őt szintén terheli olyan korábbi nevelési mulasztás, amely a kárt okozó magatartásra kihatott.

A Dr. Boros Andrea Ügyvédi Iroda munkatársai
 

Írjon nekünk!

Bármilyen kérdése vagy hozzáfűzni valója van, esetleg problémája merült fel szolgáltatásainkkal kapcsolatban, ha Ön ügyfelünk vagy még nem ügyfelünk, a következő mezőben írja le számunkra, hogy megválaszolhassuk kérdéseit vagy javíthassunk szolgáltatásainkon.*** 

Írja le a  felmerült jogi problémáját és adja meg elérhetőségeit, hogy megoldást tudjunk szolgáltatni az Ön részére!

Név (*)
Kitöltendő adat!
Beosztás
Invalid Input
Cégnév
Invalid Input
E-mail cí­m (*)
Hibás adat!
Telefonszám
Csak számokat adjon meg!
Üzenet
Invalid Input
Hibás adat
 

(*) Kötelezően kitöltendő mező!

*** Kérdéseikkel összefüggésben felhívjuk figyelmüket arra, hogy az azokra adott válaszok kizárólag a  tájékoztatást szolgálják. Ezek minden esetben a válaszadó egyéni jogi megítélését tükrözik a rendelkezésére álló információk alapján, mely soha nem helyettesíti a teljes tényállás ismeretében nyújtható tanácsadást. Erre tekintettel az értelmezésbeli különbségekért felelősséget az Iroda nem vállal.


kockakcsikkal250.gif

Our office


kockakcsikkal250.gif

Search


kockakcsikkal250.gif

Our publications

Rendkívüli felmondás
Heti témánkat a munkajog területéről választottuk, mivel hasznos tisztában lenni azokkal a előírásokkal, amelyek a munkaviszony rendkívüli felmondással való megszüntetéséhez kapcsolódnak.
Read more...

kockakcsikkal250.gif
This website is maintained by Dr. Boros Andrea Law Firm, registered at the Bar Association of Pest County, in accordance with the laws and internal regulations concerning attorneys, which can be found at www.magyarugyvedikamara.hu, together with information regarding client rights.

kockakcsikkal250.gif