Hungarian (formal)English (United Kingdom)
2012. Május 20., Vasárnap
Bírtokháborítás

Bírtokháborítás
A birtokháborításról a legtöbb embernek a telekszomszédok határvitája, vagyis egyfajta „tyúkper” jut az eszébe. A birtokháborítás, illetve a birtokvédelem azonban ennél lényegesen szélesebb területet ölel fel. A birtokláshoz való jog a tulajdonosi jogok egyike, amely azonban önállóan is megjelenhet, hiszen nem csak a tulajdonos lehet birtokos. A Polgári Törvénykönyv szerint a birtokot megszerzi, aki a dolgot magához veszi, vagy akinek az más módon hatalmába kerül. Birtokos azonban az is, akitől a dolog időlegesen más személy hatalmába került, valamint az, akinek a földjén használati jog áll fenn.

A birtok és a birtokos fogalmának tisztázása azért fontos, mert a birtokost megilleti a birtokvédelem, adott esetben még a dolog tulajdonosával szemben is.

A birtokost az úgynevezett tilos önhatalom esetén illeti meg birtokvédelem. A tilos önhatalom azt jelenti, hogy a birtokost birtokától jogalap nélkül megfosztják vagy birtoklásában zavarják. A birtokost a birtokvédelem mindenkivel szemben megilleti, annak a kivételével, akitől a birtokot tilos önhatalommal szerezte meg.

A birtokos a birtoka ellen irányuló támadást - a birtok megvédéséhez szükséges mértékben - önhatalommal is elháríthatja. Az elveszett birtok visszaszerzése érdekében azonban önhatalmúlag csak akkor lehet fellépni, ha más birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség meghiúsítaná a birtokvédelmet.

Akit birtokától megfosztanak vagy birtoklásában zavarnak, a jegyzőtől egy éven belül kérheti az eredeti birtokállapot helyreállítását, vagy a zavarás megszüntetését. A jegyző az eredeti birtokállapotot helyreállítja, és a birtoksértőt e magatartásától eltiltja. A jegyző csak akkor utasítja el a birtokvédelmi kérelmet, ha nyilvánvaló, hogy az, aki birtokvédelemért folyamodott nem jogosult a birtoklásra, illetőleg birtoklásának megzavarását tűrni volt köteles. A jegyző határozata ellen közigazgatási úton jogorvoslatnak helye nincs. A birtoklás kérdésében hozott határozatot három napon belül végre kell hajtani.

Az a fél, aki a jegyző határozatát sérelmesnek tartja, a határozat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül a bíróságtól kérheti a határozat megváltoztatását. A határidő elmulasztása esetén igazolásnak van helye. Az igazolás felől a bíróság dönt. A keresetlevelet akár a jegyzőnél, akár a jegyző székhelye szerint illetékes helyi bíróságnál be lehet nyújtani. A jegyző a keresetlevelet az ügyre vonatkozó iratokkal együtt három napon belül köteles a helyi bírósághoz áttenni.

A birtokper másik formája, amikor közvetlenül a bírósághoz folyamodik valaki birtokvédelemért. A birtokos az eredeti birtokállapot helyreállítását vagy a zavarás megszüntetését ugyanis egy év eltelte után közvetlenül a bíróságtól kérheti. A birtokos a bírósághoz fordulhat akkor is, ha az ügyben még a birtokláshoz való jogosultság is vitás (például mindkét fél tulajdonosnak véli magát).
 

Írjon nekünk!

Bármilyen kérdése vagy hozzáfűzni valója van, esetleg problémája merült fel szolgáltatásainkkal kapcsolatban, ha Ön ügyfelünk vagy még nem ügyfelünk, a következő mezőben írja le számunkra, hogy megválaszolhassuk kérdéseit vagy javíthassunk szolgáltatásainkon.*** 

Írja le a  felmerült jogi problémáját és adja meg elérhetőségeit, hogy megoldást tudjunk szolgáltatni az Ön részére!

Név (*)
Kitöltendő adat!
Beosztás
Invalid Input
Cégnév
Invalid Input
E-mail cí­m (*)
Hibás adat!
Telefonszám
Csak számokat adjon meg!
Üzenet
Invalid Input
Hibás adat
 

(*) Kötelezően kitöltendő mező!

*** Kérdéseikkel összefüggésben felhívjuk figyelmüket arra, hogy az azokra adott válaszok kizárólag a  tájékoztatást szolgálják. Ezek minden esetben a válaszadó egyéni jogi megítélését tükrözik a rendelkezésére álló információk alapján, mely soha nem helyettesíti a teljes tényállás ismeretében nyújtható tanácsadást. Erre tekintettel az értelmezésbeli különbségekért felelősséget az Iroda nem vállal.


kockakcsikkal250.gif

Our office


kockakcsikkal250.gif

Search


kockakcsikkal250.gif

Our publications

Vétőképtelenek
Heti cikkünkben a jog szerint „vétőképtelennek” minősülő személyek által okozott károk felelősségi szabályait tekintjük át röviden. Ki is az a vétőképtelen?

Read more...

kockakcsikkal250.gif
This website is maintained by Dr. Boros Andrea Law Firm, registered at the Bar Association of Pest County, in accordance with the laws and internal regulations concerning attorneys, which can be found at www.magyarugyvedikamara.hu, together with information regarding client rights.

kockakcsikkal250.gif